Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü
Ön itt jár: >

JABLOTRON

A Jablotron Alarms a.s., a JABLOTRON termékek gyártója

Európa szívében a Cseh Köztársaságban alakult meg a Jablotron cég 1990-ben. Abban az országban, mely olyan találmányokat adott a világnak, mint a kontakt lencse, légcsavar, polarográfia és a nanoszálak.

Jablotron - 600 fő, 85 ország, több mint 50.000 távfelügyelt ügyfél

A négy alapító tag által létrehozott, kezdetben kicsinyke vállalkozás mára már több, mint 600 főt foglalkoztató nemzetközi céggé nőtte ki magát. Neve elismerten cseng a védelmi elektronikai rendszerek gyártóinak piacán. Az év minden napján megrendelések százait dolgozzák fel, melyek saját logisztikai központjukban állnak össze szállítmányokká. Ezek a szállítmányok azután a világ több, mint 85 országába viszik el a cseh elektronikai termékek jó hírét. A rendelt mennyiségek folyamatosan nőnek, amely a legjobb bizonyíték a munka minőségének elismerésére. Minden egyes termék szigorúan meghatározott minőségellenőrzési eljáráson esik át, így a kiváló minőségnek köszönhetően a vásárlók számára meghosszabbított garanciális időszakot és cseregaranciát ajánlhatunk.

A JABLOTRON termékei Magyarországon 17 éve vannak jelen és ez idő alatt a cég méltán szerzett magának ismertséget, elismertséget. Az LDSZ Kft. 2018 januárja óta a JABLOTRON termékek teljes jogú forgalmazója, a szakmában egyedülálló módon 24/7 terméktámogatást nyújtva a telepítőknek, végfelhasználóknak.

MyJablotron - Cloud (felhő)

A JABLOTRON legnagyobb erőssége saját fejlesztő részlege, ahol kiemelt gondossággal tervezik meg jövendő termékeik minden apró részletét. Az új termékeknek minden paraméterre kiterjedő vizsgálatokon kell átesniük. A Jablotron termékek használatát, programozását és távoli adminisztrációját felhasználóbarát alkalmazások segítik. A MyJABLOTRON alkalmazás a maga nemében egyedülálló módon teszi lehetővé a JABLOTRON rendszerek távoli hozzáférését a felhasználók és a telepítők számára egyaránt.

A cég zászlóshajói

JABLOTRON 100 és JABLOTRON 100+ biztonsági rendszerek szíve, vagy ha úgy tetszik agyközpontja a központi egység. A JABLOTRON minden felhasználói igény kielégítésére készít központi egységet, a legfontosabb értéktől a család biztonságának védelmétől kezdve a megélhetésünket biztosító vállalkozásunk vagyonának megőrzéséig. Jelenleg a rendszer vezérlésére az alábbi központ típusok állnak rendelkezésre:

  • JA-100KR JABLOTRON 100 sorozatú, integrált kialakítású, 32 zónás központi egység, 32 érzékelő zóna, 4 partíció, 4 PGM kimenet, beépített JA-111R rádiós modul és LAN kommunikátor, opcionális JA-190Y GSM/GPRS és JA-190X PSTN (telefonvonali) kommunikátor - elsősorban a családi házak, víkendházak, kisebb irodák és kereskedések kiszolgálására
  • JA-101KR-LAN JABLOTRON 100 sorozatú, integrált kialakítású, 50 zónás központi egység, 50 érzékelő zóna, 8 partíció, 16 PGM kimenet, beépített JA-111R rádiós modul, GSM/GPRS és LAN kommunikátor, opcionális és JA-190X PSTN (telefonvonali) kommunikátor - elsősorban nagyobb családi házak, víkendházak, irodák és kereskedések kiszolgálására
  • JA-103K JABLOTRON 100+ sorozatú, moduláris felépítésű, 50 zónás központi egység, 50 érzékelő zóna, 8 partíció, 32 PGM kimenet, beépített LAN kommunikátor, opcionális JA-111R rádiós vevőmodul, JA-192Y GSM/GPRS kommunikátor - elsősorban nagyobb családi házak, víkendházak, irodák és kereskedések kiszolgálására
  • JA-106KR JABLOTRON 100 sorozatú, integrált kialakítású, 120 zónás központi egység, 120 érzékelő zóna, 15 partíció, 32 PGM kimenet, beépített JA-111R rádiós modul, GSM/GPRS és LAN kommunikátor, opcionális JA-190X PSTN (telefonvonali) kommunikátor - nagyobb családi házak, társasházak, bevásárló központok, irodák és kereskedelmi létesítmények, raktárak kiszolgálására
  • JA-107K JABLOTRON 100+ sorozatú, moduláris felépítésű, 230 zónás központi egység, 230 érzékelő zóna, 15 partíció, 128 PGM kimenet, beépített LAN kommunikátor, opcionális JA-111R rádiós vevőmodul, JA-192Y GSM/GPRS kommunikátor - nagyobb családi házak, társasházak, bevásárló központok, irodák és kereskedelmi létesítmények, iskolák és raktárházak kiszolgálására

A JABLOTRON hibrid (vezetékes és vezeték nélküli) felépítésű riasztóközpontjai a lakások, irodák, társasházak, irodaépületek, kereskedelmi létesítmények vagy akár iskolák védelmének kiválóan konfigurálható eszköze. Modul rendszerű felépítése lehetővé teszi a felhasználó igényeinek megfelelő konfiguráció kialakítását a lehető legköltséghatékonyabb módon. Sokoldalú szolgáltatásai nem csak a vagyonvédelmi célok megvalósítására, hanem beléptetési, életvédelmi, segélyhívó, házvezérlési, videós megfigyelési és távvezérlési feladatok megoldására is alkalmassá teszik. A központi egységek távoli hozzáférésére szolgál a MyJABLOTRON alkalmazás, melynek használatával a Felhasználók kezelhetik a rendszert és a MyCOMPANY alkalmazás, mely a Telepítő szakemberek költséghatékony hozzáférési eszköze.

A központi egységek nem csak vezeték nélküli, hanem vezetékes érzékelőkből felépített rendszer kialakítására is alkalmasak, adatvonalanként akár 500 m hosszú adatkábel csatlakoztatásával. Teljes kiépítésében a rendszerrel akár 3 Km vezetékezési távolság is áthidalható, és még nem beszéltünk az ez után következő vezeték nélküli kiterjesztés lehetőségéről!

A legnagyobb, JA-107K JABLOTRON 100+ sorozatú központi egység használata esetén a rendszer akár 600 felhasználó kezelésére is képes.

 

A rendszer szemei, fülei és kezei

JABLOTRON 100 és JABLOTRON 100+ biztonsági rendszerek nem csak a központi egységből állnak. Már maga a megnevezés - „biztonsági rendszer” sem érzékelteti pontosan a felhasználási lehetőségeket.

A JABLOTRON rendszerek felhasználói nem csak egy „másik riasztóközpontot” vásárolnak, hanem a csúcsminőségű, integrált vagyonvédelmi rendszer mellé, mintegy mellékesen, ingyenes beléptető, életvédelmi, videó megfigyelő és házvezérlő funkciókat és szolgáltatásokat is.

A JABLOTRON rendszer kiegészítő elemeinek száma jelentős. Érzékelői képesek kül-, és beltérben érzékelni a mozgást, beltérben az üveg törését, az ablakok, ajtók nyitását, az égéssel együtt járó füst és hő jelenlétét, az emberi életre veszélyes gázok jelenlétét. Jeladóival megvalósítható az orvosi segélyhívás, pánikjelzés, távirányítás, feloldva a biztonság és kényelem örök ellentmondását. Nehezen elképzelhető olyan kihívás, melynek a JABLOTRON 100+ rendszer nem felel meg.

Az igazán ínyenc felhasználók akár közvetlen RS-485 kapcsolat segítségével integrálhatják házvezérlő rendszerüket a JABLOTRON 100+ rendszerbe, vagy ha úgy tetszik, fordítva.

Annak az alapigazságnak az alátámasztására, miszerint egy kép többet mond el ezer szónál, a JABLOTRON megvalósította rendszereiben a videós riasztáshitelesítési funkciót, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy költséges videós megfigyelő rendszer kiépítése helyett a JABLOTRON által biztosított korszerű kamerák, fényképezőgépes PIR érzékelők és a Felhő alapú hozzáférés használatával a legfontosabb pillanatokban mindig láthassák mi történik a számukra legfontosabb területeken.

Ingyenes képzések az LDSZ-nél

A Jablotron Akadémia által szervezett továbbképzéseken évente több ezer telepítő sajátítja el a minőségi telepítés szempontjait. Az LDSZ Kft. átvette a Jablotron Akadémia oktatási tematikáját és rendszeresen ingyenes képzéseket tart a telepítők számára, de kívánságra a végfelhasználóknak is, hogy a JABLOTRON rendszerek az értő kezekben olyan hasznos eszközökké váljanak, amilyeneknek tervezőik szánták őket. Jelentkezzen még ma oktatásaink valamelyikére!

Jablotron - MABISZ minősített

A JABLOTRON-nal foglalkozó alkalmazottak elhivatottságának és a felhasználóktól kapott visszajelzések gondos elemzésének köszönhetően termékeik rendszeresen elnyerik a világ vezető kiállításainak díjait és elismeréseit. Magyarországon a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Termékmegfelelőségi Ajánlással látta el a termékeket.

A gyártó weblapja: https://www.jablotron.com/en
 

Rendezés:
Nézet:
100 Ft + ÁFA (127 Ft)
Cikkszám: 7739
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
4x0.22mm tömör adatbusz kábel, nem árnyékolt, EasyReel 300 m
140 Ft + ÁFA (178 Ft)
Cikkszám: 7738
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
2x0.2+2x0.5mm tömör adatbusz kábel, nem árnyékolt, EasyReel 300 m
157 Ft + ÁFA (199 Ft)
Cikkszám: 7826
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
3,0V CR2032 lithium elem RC-82 távirányítóba
160 Ft + ÁFA (203 Ft)
Cikkszám: 7828
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
1,5V-os AA méretű tartós alkáli elem a vezeték nélküli eszközök táplálására. Az elem várható átlagos élettartama bármely erre alkalmas Jablotron eszközbe helyezve (a használat függvényében) 1 ~ 2 év.
160 Ft + ÁFA (203 Ft)
Cikkszám: 7897
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
1,5V AAA méretű tartós alkáli elem
208 Ft + ÁFA (264 Ft)
Cikkszám: 7829
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
L1016 6.0 V típusú tartós alkáli elem
210 Ft + ÁFA (267 Ft)
Cikkszám: 7847
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Kör alakú neodímium mini mágnes nyitásérzékelőkhöz (Ø 10mm x 3 mm)
290 Ft + ÁFA (368 Ft)
Cikkszám: 7740
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
2x0.5mm+3x0.22mm sodrott, árnyékolatlan kábel, EasyReel 250m
320 Ft + ÁFA (406 Ft)
Cikkszám: 8299
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
1,5V-os AA méretű tartós alkáli elem a vezeték nélküli eszközök táplálására. Az elem várható átlagos élettartama bármely erre alkalmas Jablotron eszközbe helyezve (a használat függvényében) 1 ~ 2 év.
365 Ft + ÁFA (464 Ft)
Cikkszám: 7955
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
3,0 V CR 2354 lithium elem JA-82M érzékelőbe
480 Ft + ÁFA (610 Ft)
Cikkszám: 8300
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
1,5V-os AA méretű tartós alkáli elem a vezeték nélküli eszközök táplálására. Az elem várható átlagos élettartama bármely erre alkalmas Jablotron eszközbe helyezve (a használat függvényében) 1 ~ 2 év.
523 Ft + ÁFA (664 Ft)
Cikkszám: 8548
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron

A PLV-P-ST univerzális távtartó és szerelőlap mennyezeti PIR mozgás érzékelőkhöz és füst érzékelőkhöz.

530 Ft + ÁFA (673 Ft)
Cikkszám: 7981
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

Folyosó lencse – érzékelési távolsága 20 m. Ennek a lencsének a használatakor a Magas védettség nem alkalmazható!


530 Ft + ÁFA (673 Ft)
Cikkszám: 7982
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

Kisállat védett lencse. Csak a felső érzékelő sávok vannak meg, melyek érzékelési tartománya 120° / 12 m. A lefelé néző sávokat megszüntettük, hogy a padlón közlekedő háziállatok, pl. kutyák ne okozzanak téves riasztást. Macska esetén nem hatásos.

530 Ft + ÁFA (673 Ft)
Cikkszám: 7983
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

Függöny lencse. Az érzékelési tartomány egy függőleges „függönyt” képez, és az érzékelő jelzést ad, ha valaki keresztezi ezt a virtuális „függönyt”.

640 Ft + ÁFA (813 Ft)
Cikkszám: 8301
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
1,5V-os AA méretű tartós alkáli elem a vezeték nélküli eszközök táplálására. Az elem várható átlagos élettartama bármely erre alkalmas Jablotron eszközbe helyezve (a használat függvényében) 1 ~ 2 év.
690 Ft + ÁFA (876 Ft)
Cikkszám: 7746
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Multifunkciós szerelő doboz, a JA-100 rendszer különböző moduljainak mechanikai védelmére. Mérete 90x90mm, környezeti védettsége IP 40, anyaga ABS műanyag.
731 Ft + ÁFA (928 Ft)
Cikkszám: 7825
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
3V0-CR123A lítium elem
888 Ft + ÁFA (1.128 Ft)
Cikkszám: 7956
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
NiCd újratölthető akkumulátorcsomag JA-150 hangjelzőhöz (3.6 V/170 mAh)
1.000 Ft + ÁFA (1.270 Ft)
Cikkszám: 7807
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Kulcskarikára fűzhető proximity azonosító címke (fekete) JA-100 rendszerű azonosító modulokkal történő használatra.
1.000 Ft + ÁFA (1.270 Ft)
Cikkszám: 7944
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Kulcskarikára fűzhető proximity azonosító címke (sárga) JA-100 rendszerű azonosító modulokkal történő használatra.
1.050 Ft + ÁFA (1.334 Ft)
Cikkszám: 7708
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-192E vezérlő szegmens a JA-112E, JA-113E, JA-114E, JA-152E, JA-153E és JA-154E kezelőkhöz csatlakoztatható. Felhasználható partíciók, PG kimenetek vezérlésére, vészjelzések (orvosi segélyhívás, pánikjelzés stb.) indítására és üzemállapotok kijelzésre. Tápellátását a csatlakoztatott azonosító modulból nyeri.
1.050 Ft + ÁFA (1.334 Ft)
Cikkszám: 7743
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
"B" adatbusz elosztó modul, maximális terhelhetőség 2A, maximális feszültség 42V AC, 60V DC. A JA-190PL szerelődobozba telepíthető.
1.050 Ft + ÁFA (1.334 Ft)
Cikkszám: 7744
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
"C" adatbusz elosztó modul, maximális terhelhetőség 2A, maximális feszültség 42V AC, 60V DC. A JA-190PL szerelődobozba telepíthető.
1.050 Ft + ÁFA (1.334 Ft)
Cikkszám: 7805
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
Proximity kártya JA-100 rendszerű azonosító modulokkal történő használatra.
1.096 Ft + ÁFA (1.392 Ft)
Cikkszám: 7958
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
9.0 V típusú tartós alkáli elem
1.370 Ft + ÁFA (1.740 Ft)
Cikkszám: 7751
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Keret a PIR szerelődobozhoz - kicsi fehér
1.370 Ft + ÁFA (1.740 Ft)
Cikkszám: 7752
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Keret a PIR szerelődobozhoz - közepes fehér
1.370 Ft + ÁFA (1.740 Ft)
Cikkszám: 7753
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Keret a PIR szerelődobozhoz - kicsi szürke
1.370 Ft + ÁFA (1.740 Ft)
Cikkszám: 7754
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Keret a PIR szerelődobozhoz - közepes szürke
1.568 Ft + ÁFA (1.991 Ft)
Cikkszám: 8284
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető

A JABLOTRON PLV-JA-111R műanyag szerelődoboz, a JA-111R rádiós modul központon kívül telepítéséhez. Egy rendszeren belül (a maximális rádiós lefedettség biztosítása érdekében) legfeljebb 3db JA-111R rádiós vevőmodul telepíthető, ebből 1 db telepíthető a központ dobozába, a többi telepítéséhez külső szerelődoboz használata szükséges.

1.568 Ft + ÁFA (1.991 Ft)
Cikkszám: 8544
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
JABLOTRON BAT-3V2-CR2, 3.2 V/0.4 Ah LiFEPo4 CR2 akkumulátor JA-110A II címezhető, vezetékes beltéri hangjelzőhöz.
1.570 Ft + ÁFA (1.994 Ft)
Cikkszám: 7808
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
JABLOTRON JA-194J-BK kulcskarikára fűzhető proximity azonosító címke bőr tokban (fekete), JABLOTRON 100 rendszerű riasztóközpontokhoz
1.570 Ft + ÁFA (1.994 Ft)
Cikkszám: 7809
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
JABLOTRON JA-194J-BK kulcskarikára fűzhető proximity azonosító címke bőr tokban (fekete), JABLOTRON 100 rendszerű riasztóközpontokhoz
1.570 Ft + ÁFA (1.994 Ft)
Cikkszám: 7811
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
JABLOTRON PC-14-BK kulcskarikára fűzhető proximity azonosító címke bőr tokban (fekete), JABLOTRON rendszerű riasztóközpontokhoz
1.570 Ft + ÁFA (1.994 Ft)
Cikkszám: 7812
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
JABLOTRON PC-14-BK kulcskarikára fűzhető proximity azonosító címke bőr tokban (fekete), JABLOTRON rendszerű riasztóközpontokhoz
1.570 Ft + ÁFA (1.994 Ft)
Cikkszám: 7823
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
SAFT 3.6 V 1/2 AA lithium elem, 0.6Ah, LS14250
1.570 Ft + ÁFA (1.994 Ft)
Cikkszám: 7824
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
SAFT 3.6 V AA lithium elem, 1.4 Ah, LS14500
1.680 Ft + ÁFA (2.134 Ft)
Cikkszám: 7957
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
1.2V AA NiMH 1900 mAh (BK-3MCC) újratölthető telepcsomag JA-120N ajtóvezérlő modulhoz
2.050 Ft + ÁFA (2.604 Ft)
Cikkszám: 7747
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Forgatható tartó JA-1x1P PIR érzékelőkhöz
2.050 Ft + ÁFA (2.604 Ft)
Cikkszám: 7749
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
Szerelődoboz - kicsi - JA-111P érzékelőkhöz
2.050 Ft + ÁFA (2.604 Ft)
Cikkszám: 7750
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
Szerelődoboz - közepes - JA-151P érzékelőkhöz
2.200 Ft + ÁFA (2.794 Ft)
Cikkszám: 7748
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Multifunkciós kültéri szerelő doboz, a JA-100 rendszer különböző moduljainak mechanikai védelmére. Külső mérete 70 x 62 x 35 mm, belső mérete 62 x 38 x 20 mm, környezeti védettsége IP 65, anyaga ABS műanyag.
2.620 Ft + ÁFA (3.327 Ft)
Cikkszám: 7810
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Kulcskarikára fűzhető proximity azonosító címke (fekete)
2.878 Ft + ÁFA (3.655 Ft)
Cikkszám: 7831
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
JABLOTRON BAT-4V8, 4,8V 1800 mAh, gondozásmentes NiCD akkumulátor Jablotron JA-111A-BASE-RB, JA-151A-BASE-RB sziréna hátlaphoz és OS-360/365 szirénákhoz Az akkumulátor várható átlagos élettartama (a használat függvényében) 3 év. 
2.929 Ft + ÁFA (3.720 Ft)
Cikkszám: 7832
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
JABLOTRON BAT-4V8-N900, NiCD akkumulátor JA-150R jelismétlőhöz
3.140 Ft + ÁFA (3.988 Ft)
Cikkszám: 7734
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-111i univerzális optikai visszajelző modul a JABLOTRON JA-100 rendszer része, azonban önálló feladatok megoldására is alkalmazható. Feladata a különböző üzemállapotok látható jelzéssel történő megjelenítése a több színű LED megfelelő fényének bekapcsolásával. A visszajelző fényének színét a sorcsatlakozó bekötésének módja határozza meg. A modul egyúttal lehetővé teszi például egy kimeneti modul két üzemállapotának eltérő színnel (pl. piros/zöld) való megjelenítését.
3.140 Ft + ÁFA (3.988 Ft)
Cikkszám: 7910
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
Nyomtatószalag PT-P700 és PT-2430PC nyomtatókhoz
3.659 Ft + ÁFA (4.647 Ft)
Cikkszám: 8616
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
JA-110Z-D adatbusz elosztó modul a JABLOTRON 100+ rendszerek kívánt adatbusz elrendezésének kialakítására.
3.660 Ft + ÁFA (4.648 Ft)
Cikkszám: 7762
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Kapcsoló üzemű DC tápegység, 15V/500mA. vezeték nélküli kezelőegységek, GSM kommunikátorok, UC vevőegységek táplálására kiválóan alkalmas, mivel méretének köszönhetően illeszkedik a szabványos, süllyesztett szerelésű szerelő és kötődobozokba.
4.190 Ft + ÁFA (5.321 Ft)
Cikkszám: 7755
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
Többcélú szerelődoboz - közepes méret
4.190 Ft + ÁFA (5.321 Ft)
Cikkszám: 7834
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A GBS-210 „VIVO” akusztikus üvegtörés érzékelő feladata az üvegfelületek betörésével járó hangok és légrezgések észlelése. Az érzékelő bármely üvegtípus töréshangjának érzékelésre alkalmas, és hagyományos bekötésű érzékelőként bármely vezetékes riasztórendszerhez csatlakoztatható. A JABLOTRON 100 rendszerekbe a JA-111H TRB, JA-116H, JA-114HN bemeneti modulok felhasználásával vonható be. Érzékenysége az érzékelési távolságnak és az üvegtábla méretének figyelembe vételével hangolható az adott telepítési helynek megfelelően. Kiváló RF védettséggel rendelkezik, a gyártó a termékre 5 év szervízgaranciát ad. MABISZ ajánlással rendelkezik.
4.190 Ft + ÁFA (5.321 Ft)
Cikkszám: 7949
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Ellenállás hőmérő
4.190 Ft + ÁFA (5.321 Ft)
Cikkszám: 7953
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
PT1000 univerzális hőmérséklet érzékelő
4.705 Ft + ÁFA (5.975 Ft)
Cikkszám: 7714
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-111H TRB címző modul feladata annak megvalósítása, hogy bármely vezetékes érzékelő csatlakoztatható legyen a JA-100 rendszerhez. A modul tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál.
4.710 Ft + ÁFA (5.982 Ft)
Cikkszám: 7840
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Vízszint érzékelő vezeték nélküli JA-181M adóegységhez
4.710 Ft + ÁFA (5.982 Ft)
Cikkszám: 7962
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
GPS antenna CU-08 nyomkövetőhöz
4.710 Ft + ÁFA (5.982 Ft)
Cikkszám: 8314
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

BAT-3V6-AA-LS-x3 elem csomag az alábbi Jablotron eszközökhöz szükséges:

JA-188P

4.710 Ft + ÁFA (5.982 Ft)
Cikkszám: 8571
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

JABLOTRON BAT-3V6-R20.01, 3.6 V/14 Ah, D méretű lítium elem JA-150IR, JA-151IR vezeték nélküli infrasorompókhoz.

5.230 Ft + ÁFA (6.642 Ft)
Cikkszám: 7716
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Címezhető mini nyitásérzékelő. Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
5.230 Ft + ÁFA (6.642 Ft)
Cikkszám: 7717
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-111MB címezhető mini nyitásérzékelő feladata nyílászárók (ajtók, ablakok stb.) nyitásának érzékelése. Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál.
5.230 Ft + ÁFA (6.642 Ft)
Cikkszám: 7731
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
Visszajelző modul partíció élesített állapotának, vagy egy programozható kimenet (1-32) aktiválásának PIROS visszajelző LED-el történő jelzésére. Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. Nem címezhető (nem foglal memória pozíciót a központ memóriájában).
5.230 Ft + ÁFA (6.642 Ft)
Cikkszám: 7741
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Rövidzár védelmi leválasztó modul a védett területen kívül futó adatbusz vezetékszakasz leválasztására szolgál. Tápellátását az adatbuszról nyeri. A JA-190PL univerzális szerelődobozba telepíthető. Nem címezhető (nem foglal memória pozíciót a központ memóriájában).
5.230 Ft + ÁFA (6.642 Ft)
Cikkszám: 7757
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
GSM antenna 900/1800MHz , +4dB 29 cm, mágneses talp, 3m kábel, SMA csatlakozó. Felhasználható GD-04, JA-60GSM, JA-82Y és JA-10xK készülékekhez.
5.751 Ft + ÁFA (7.304 Ft)
Cikkszám: 8619
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
A JA-112i adatbuszra illeszthető vezetékes optikai visszajelző modul a JABLOTRON JA-100 és JABLOTRON 100+ rendszerek része. Feladata egy adott partíció élesített állapotának, vagy egy programozható kimenet (1-128) aktiválásának PIROS visszajelző LED-el történő jelzésére. Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. Nem címezhető (nem foglal memória pozíciót a központ memóriájában).
5.760 Ft + ÁFA (7.315 Ft)
Cikkszám: 7711
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-110M címző modul feladata, hogy illesztési lehetőséget biztosítson két vezetékes külső nyitásérzékelő számára a Jablotron 100 rendszerbe. A címző modul két pozíciót foglal el a központ memóriájában.
5.760 Ft + ÁFA (7.315 Ft)
Cikkszám: 7742
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
Címezhető adatbusz elosztó modul, maximális terhelhetőség 2A, maximális feszültség 42V AC, 60V DC. A JA-190PL szerelődobozba telepíthető.
5.760 Ft + ÁFA (7.315 Ft)
Cikkszám: 7833
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

Vezetékes roló vagy redőny nyitás érzékelő vezeték nélküli JA-181M adóhoz

5.760 Ft + ÁFA (7.315 Ft)
Cikkszám: 7839
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vízszint érzékelő N.O./N.C. kimenettel vezetékes központokhoz
5.760 Ft + ÁFA (7.315 Ft)
Cikkszám: 7856
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
A JA-110G-CO modul feladata, hogy egy önálló működésű Ei208W vagy Ei208DW CO érzékelőbe telepítve lehetővé tegye az érzékelőnek a JABLOTRON 100 rendszer adatbuszához történő csatlakoztatását.
5.760 Ft + ÁFA (7.315 Ft)
Cikkszám: 7911
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Illesztő modul egy Ei208W(D) CO érzékelőnek más vezetékes rendszerekbe történő integrálásához. A modul célja, hogy az Ei208W vagy Ei208DW önálló működésű CO érzékelőbe építve lehetővé tegye az érzékelő vezetékes csatlakoztatását más biztonsági vagy egyéb rendszerekbe.
5.760 Ft + ÁFA (7.315 Ft)
Cikkszám: 8545
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JABLOTRON JA-112M adatbuszra illeszthető, címezhető, vezetékes bővítő modul a JABLOTRON 100 és JABLOTRON 100+ rendszer része. Két vezetékes zónabemenetet, melyek működésük szempontjából lehetnek EOL ellenállás nélküli, egy EOL ellenállással, két EOL ellenállással lezárt vagy redőny érzékelő jelének fogadására alkalmasak. A modul elsődleges feladata hagyományos vezetékes mágneses nyitásérzékelők (pl. SD-8561, SD-6541, SD-8621) rendszerbe illeszthetőségének megvalósítása. Az érzékelő a csatlakoztatott eszköz mindkét üzemállapotát (zárt és nyitott) továbbítja és a központ memóriájában két egymást követő memóriahelyet foglal el.
5.800 Ft + ÁFA (7.366 Ft)
Cikkszám: 7793
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
A JA-112i adatbuszra illeszthető címezhető vezetékes fali segélyhívó nyomógomb a JABLOTRON JA-100 és JABLOTRON 100+ rendszerek része. Feladata vészriasztás indítása, partíciók élesítése, hatástalanítása vagy PG kimenetek aktiválása.
6.280 Ft + ÁFA (7.976 Ft)
Cikkszám: 7710
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
A JA-110F címezhető vízszint érzékelő feladata a vízszint nemkívánatos megemelkedésének érzékelése és jelzése (pl. pincékben, fürdőszobákban).
6.280 Ft + ÁFA (7.976 Ft)
Cikkszám: 7822
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
A JA-111TH címezhető hőmérséklet érzékelő feladata a védett helység aktuális hőmérsékletének jelzése. A mért adatokat az érzékelő a központi egységen keresztül a Jablotron Felhő adatbázisába továbbítja. A Felhőből ezután e-mail vagy SMS formájában jelentések küldhetők, amennyiben a mért hőmérséklet szintje a felhasználó által meghatározott szint alatt vagy felett van.
6.715 Ft + ÁFA (8.528 Ft)
Cikkszám: 6485
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Teszt spray füst érzékelőkhöz - 150 ml
6.800 Ft + ÁFA (8.636 Ft)
Cikkszám: 7712
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-110P vezetékes, címezhető beltéri PIR mozgásérzékelő érzékelési tartománya 12m/110° (alap térlátó lencsével). Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában. Így csillagpontos kábelhálózat helyett sorba köthetjük az érzékelőket, segítségével komoly mennyiségű kábelezést takaríthatunk meg. Kizárólag a JABLOTRON JA-100, JA-101, JA-106 hibrid, okos, „SMART HOME” funkciókkal is rendelkező  riasztóközpontokhoz köthető be.
6.800 Ft + ÁFA (8.636 Ft)
Cikkszám: 7800
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
4 nyomógombos távirányító (fekete színű), melynek feladata a rendszer távvezérelt élesítése/hatástalanítása, pánik riasztás aktiválása és külső elektromos berendezések vezérlése. A burkolat két nyomógombos változatban, külön is kapható. A távirányító használatával a felhasználó egymástól függetlenül vezérelhet különböző eszközöket, például központi egységet és garázskaput, vagy akár a központ részélesítése is megoldható. A nyomógombok véletlen megnyomódása ellen véd az úgynevezett billentyűzár funkció, mely egyszerű módon aktiválható és oldható fel. A nyomógomb párok két nyomógombjának egyidejű megnyomása pánikriasztást vált ki. A távirányító használatához JA-110R modul szükséges, a központban egy memóriahelyet foglal. Tápellátását 1 db 6V-os L1016 típusú alkáli elem biztosítja (tartozék). Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 30m.
6.800 Ft + ÁFA (8.636 Ft)
Cikkszám: 7801
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
4 nyomógombos távirányító (fehér színű), melynek feladata a rendszer távvezérelt élesítése/hatástalanítása, pánik riasztás aktiválása és külső elektromos berendezések vezérlése. A burkolat két nyomógombos változatban, külön is kapható. A távirányító használatával a felhasználó egymástól függetlenül vezérelhet különböző eszközöket, például központi egységet és garázskaput, vagy akár a központ részélesítése is megoldható. A nyomógombok véletlen megnyomódása ellen véd az úgynevezett billentyűzár funkció, mely egyszerű módon aktiválható és oldható fel. A nyomógomb párok két nyomógombjának egyidejű megnyomása pánikriasztást vált ki. A távirányító használatához JA-110R modul szükséges, a központban egy memóriahelyet foglal. Tápellátását 1 db 6V-os L1016 típusú alkáli elem biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 30m.
6.800 Ft + ÁFA (8.636 Ft)
Cikkszám: 7947
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Kilincs a JA-152NM kilincszárhoz - fehér
6.908 Ft + ÁFA (8.773 Ft)
Cikkszám: 8523-5
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető

JABLOTRON JA-82T interfész kábel, a JA-80T USB interfész kábel driver nélküli változata (telepítéséhez meghajtó program nem szükséges), csak OASiS rendszerek programozására

7.319 Ft + ÁFA (9.295 Ft)
Cikkszám: 8523
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JABLOTRON JA-110P PET címezhető beltéri PIR mozgásérzékelő, a JA-110P érzékelő fejlesztett változata. Érzékelési tartománya 12m/110°, beépített kisállatvédelmi funkciót (20kg-os és 40cm magas) tartalmaz. Így csillagpontos kábelhálózat helyett sorba köthetjük az érzékelőket, segítségével komoly mennyiségű kábelezést takaríthatunk meg. Kizárólag a JABLOTRON JA-100, JA-101, JA-106 hibrid, okos, „SMART HOME” funkciókkal is rendelkező riasztóközpontokhoz köthető be.
7.580 Ft + ÁFA (9.627 Ft)
Cikkszám: 7950
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Ellenállás hőmérő
7.850 Ft + ÁFA (9.970 Ft)
Cikkszám: 7796
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
A JA-162J két nyomógombos egyirányú távirányító. Feladata a központi egység és más külső berendezések távvezérlése, pánikriasztás aktiválása (a parancs végrehajtásának látható vagy hallható visszajelzésével). A távirányító egyidejűleg több rendszerben is letárolható. Kompatibiltás - központ: LJ(MD)60416 felett; F-Link: 1.4.0 felett. Tápellátását 1xCR 2032 (3.0V/0.2A) lítium elem biztosítja (tartozék).
8.050 Ft + ÁFA (10.224 Ft)
Cikkszám: 7804
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezeték nélküli ajtócsengő nyomógomb, melynek fő felhasználási területe az ajtócsengő funkció megvalósítása. Ezen kívül alkalmas még rejtett pániknyomógomb funkcióban történő felhasználásra, vagy PG kimenetek aktiválására. A vezeték nélküli ajtócsengő használatához JA-110R modul szükséges, a központban egy memóriahelyet foglal. Tápellátását 1 db 6V-os L1016 típusú alkáli elem biztosítja (nem tartozék). Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 50m.
8.364 Ft + ÁFA (10.622 Ft)
Cikkszám: 7718
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
A JA-111P-WW (fehér lencsés változat) címezhető mozgásérzékelő, melynek kialakítása már a JABLOTRON eszközök új megjelenési formáját tükrözi. Feladata az emberi test mozgásának érzékelése a védett épületek belsejében. Érzékelési tartománya 90 ° / 10 m. Téves riasztásokkal szembeni ellenálló képessége két szinten állítható. Az érzékelő működése impulzusos jellegű, vagyis csak aktiválásakor küld jelentést a központi egységnek. Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
8.364 Ft + ÁFA (10.622 Ft)
Cikkszám: 8524
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
A JABLOTRON JA-112P címezhető beltéri PIR mozgásérzékelő JABLOTRON 100+ sorozatú központokhoz, (fehér lencsés változat). DesignLine formatervezésű kialakítása már a JABLOTRON eszközök új megjelenési formáját tükrözi Feladata az emberi test mozgásának érzékelése a védett épületek belsejében. Érzékelési tartománya 90°/10m. A beeső fehér fény ellen a szabványban rögzített normál szintű védelmet (legfeljebb 6000 lux-ig) biztosítja, Téves riasztásokkal szembeni ellenálló képessége két szinten állítható. Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában. Falra vagy mennyezetre történő telepítés megkönnyítése érdekében az érzékelő kiegészíthető a JA-191PL fali tartóelemmel (mely saját szabotázskapcsolót is tartalmaz) vagy gipszkarton falakra történő telepítéshez a JA-193PL süllyesztett fali tartóval, melyhez különféle színű szerelőkeretek is választhatók.
8.364 Ft + ÁFA (10.622 Ft)
Cikkszám: 8536
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
3.6V 13Ah D méretű Lítium elem JA-163A teljesen vezeték nélküli kültéri hangjelzőbe, RUNWAY
8.370 Ft + ÁFA (10.630 Ft)
Cikkszám: 7726
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Címezhető beltéri hangjelző, melynek feladata a riasztási, és be-, illetve kilépési késleltetési hangjelzések, figyelmeztető csippantások leadása, PG kimenetek működésének hanggal történő visszajelzése. A hangjelző hangereje 90 dB/m, beépített riasztás hitelesítési funkciót és egy nyomógombot tartalmaz, melynek funkciója programozható. A modul tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. A hangjelző címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
8.370 Ft + ÁFA (10.630 Ft)
Cikkszám: 7912
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Az AN-868 külső antenna egység feladata a JABLOTRON által gyártott 868MHz frekvencián működő rádiós eszközök kommunikációs hatótávolságának kiterjesztése. A speciális PIFA (Planar Inverted-F Antenna) kialakításnak köszönhetően az antenna nem csak jobb rádiós terjedést biztosít, de ugyanakkor szabotázsvédelmet is nyújt, a tápfeszültség vezetékek megszakítása vagy rövidre zárása esetén (amennyiben ezt a csatlakoztatott eszköz támogatja). Az antenna kül és beltéri használatra egyaránt alkalmas. Az AN-868 antenna 3-érintkezős csatlakozóval rendelkezik, mellyel csak a JABLOTRON 100 rendszer legújabb fejlesztésű eszközeihez csatlakoztatható. Az antenna nyeresége max. 3 dBi, impedanciája 50Ω, a csatlakozó kábel hossza 2 m.
8.370 Ft + ÁFA (10.630 Ft)
Cikkszám: 7913
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Az AN-868 antenna 2 érintkezős csatlakozóval szerelt változata tulajdonságaiban megegyezik az AN-868 antennával, azzal a különbséggel, hogy a 2 érintkezős kialakításnak köszönhetően a korábban gyártott rendszerek komponenseihez és a JABLOTRON 100 rendszer jelenlegi elemeihez is csatlakoztatható.
8.887 Ft + ÁFA (11.286 Ft)
Cikkszám: 7719
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
A JA-111P-WG (szürke lencsés változat) címezhető mozgásérzékelő, melynek kialakítása már a JABLOTRON eszközök új megjelenési formáját tükrözi. Feladata az emberi test mozgásának érzékelése a védett épületek belsejében. Érzékelési tartománya 90 ° / 8 m. Téves riasztásokkal szembeni ellenálló képessége két szinten állítható. Az érzékelő működése impulzusos jellegű, vagyis csak aktiválásakor küld jelentést a központi egységnek. Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
8.887 Ft + ÁFA (11.286 Ft)
Cikkszám: 8525
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron

A JABLOTRON JA-112P (G) címezhető beltéri PIR mozgásérzékelő JABLOTRON 100+ sorozatú központokhoz, (szürke lencsés változat). DesignLine formatervezésű kialakítása már a JABLOTRON eszközök új megjelenési formáját tükrözi Feladata az emberi test mozgásának érzékelése a védett épületek belsejében. Érzékelési tartománya 90°/10m. A beeső fehér fény zavaró hatásaival szemben a szabvány által megkövetelt határérték feletti (legfeljebb 10.000 lux) védelmet biztosít. Téves riasztásokkal szembeni ellenálló képessége két szinten állítható. Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában. Falra vagy mennyezetre történő telepítés megkönnyítése érdekében az érzékelő kiegészíthető a JA-191PL fali tartóelemmel (mely saját szabotázskapcsolót is tartalmaz) vagy gipszkarton falakra történő telepítéshez a JA-193PL süllyesztett fali tartóval, melyhez különféle színű szerelőkeretek is választhatók.

8.890 Ft + ÁFA (11.290 Ft)
Cikkszám: 7735
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
PG kimeneti modul, mely egy kapcsolható NO/NC kimenetet szolgáltat, melynek maximális terhelhetősége 2A/60V. A kimenet sorszámának beállítása a modul DIP kapcsolóinak beállításával történik (választható értékek 1 - 32). Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. A modul a JA-190PL univerzális szerőlodobozba telepíthető. Nem címezhető (nem foglal memória pozíciót a központ memóriájában).
8.890 Ft + ÁFA (11.290 Ft)
Cikkszám: 7797
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
A JA-162J négy nyomógombos egyirányú távirányító. Feladata a központi egység és más külső berendezések távvezérlése, pánikriasztás aktiválása (a parancs végrehajtásának látható vagy hallható visszajelzésével). A távirányító egyidejűleg több rendszerben is letárolható. Kompatibiltás - központ: LJ(MD)60416 felett; F-Link: 1.4.0 felett. Tápellátását 1xCR 2032 (3.0V/0.2A) lítium elem biztosítja (tartozék).
8.890 Ft + ÁFA (11.290 Ft)
Cikkszám: 7803
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
Vezeték nélküli fali nyomógomb, melynek fő felhasználási területe a pánikjelzés és az orvosi segélyhívás. Ezen kívül alkalmas még a rendszer élesítésére/hatástalanítására és külső elektronikus berendezések távvezérlésére. Alapbeállítású működési módja a pánikjelzés, de ez a funkció a felhasználó igényének megfelelően átprogramozható a központi egység szerviz üzemmódjában. Szabotázsvédő áramkört tartalmaz és felügyeli a működését biztosító elem állapotát. A vezeték nélküli nyomógomb használatához JA-110R modul szükséges, a központban egy memóriahelyet foglal. Tápellátását 1 db 6V-os L1016 típusú alkáli elem biztosítja (nem tartozék). Környezet elleni védettsége IP 41. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 300m.
8.890 Ft + ÁFA (11.290 Ft)
Cikkszám: 7827
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
3.6V 13Ah Lítium elem JA-163A kültéri hangjelzőbe
8.890 Ft + ÁFA (11.290 Ft)
Cikkszám: 7927
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
A JA-150G-CO modul feladata, hogy egy önálló működésű Ei208W vagy Ei208DW CO érzékelőbe telepítve lehetővé tegye az érzékelőnek a JABLOTRON 100 rendszerhez történő vezeték nélküli csatlakoztatását. A modul tápellátását a CO érzékelő eleméből nyeri. A modul címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
9.420 Ft + ÁFA (11.963 Ft)
Cikkszám: 7798
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-182J 2 nyomógombos távirányító feladata a rendszer távvezérelt élesítése/hatástalanítása, pánik riasztás aktiválása és külső elektromos berendezések vezérlése. A nyomógombok véletlen megnyomódása ellen véd az úgynevezett billentyűzár funkció, mely egyszerű módon aktiválható és oldható fel. Ha a billentyűztár aktív, a kívánt vezérlő gomb 1 másodpercen belül történő kétszeri megnyomásával a funkció megkerülhető. A két nyomógomb egyidejű megnyomása pánik riasztást vált ki. A távirányító használatához JA-110R modul szükséges, a központban egy memóriahelyet foglal. Tápellátását 1 db CR 2032 (3.0V) lítium gombelem biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 30m.
9.420 Ft + ÁFA (11.963 Ft)
Cikkszám: 7821
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-151TH vezeték nélküli hőmérsékletérzékelő feladata a védett helyiség aktuális hőmérsékletének mérése. A mért adatokat az érzékelő a központi egységen át a Jablotron Felhőbe továbbítja. A Felhő ezután SMS vagy e-mail jelentésekben tájékoztatja az arra kijelölt felhasználókat, ha a helyiség hőmérséklete felfelé vagy lefelé irányban eltér az általuk meghatározott határértéktől. Az érzékelő tápellátását 1db CR2032 (3.0V, 220 mAh) típusú litium elem biztosítja (nem tartozék).
9.933 Ft + ÁFA (12.615 Ft)
Cikkszám: 8656
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető

A JA-159J vezeték nélküli ajtócsengő nyomógomb a JABLOTRON 100 és JABLOTRON 100+ rendszerekhez is alkalmazható, fő felhasználási területe az ajtócsengő funkció megvalósítása. Ezen kívül alkalmas még rejtett pániknyomógomb funkcióban történő felhasználásra, vagy PG kimenetek aktiválására, vagyis más elektromos berendezések táv vezérlésére. A készülék használatba vételéhez szükséges, hogy a rendszer tartalmazzon egy telepített és működőképes JA-11xR rádiós vevőmodult. A nyomógomb tápellátását 2xCR 2032 lítium elem biztosítja (tartozék), rádiókommunikációs frekvenciája 868.1 MHz, hatótávolsága 300m. Javasoljuk, hogy a nyomógomb telepítését bízza az LDSZ Kft. által kioktatott és levizsgáztatott telepítőre.

9.940 Ft + ÁFA (12.624 Ft)
Cikkszám: 7720
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
A JA-111SH címezhető rezgés vagy dőlés érzékelő feladata az ajtókon, ablakokon stb. át történő erőszakos behatolási kísérletek érzékelése, dőlésérzékelés szempontjából pedig fixen rögzített objektumok (széfek, műalkotások stb.) elmozdítási kísérleteinek jelzése. Tápellátását a központ adatbuszáról nyeri. Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
9.940 Ft + ÁFA (12.624 Ft)
Cikkszám: 7728
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
Előlap címezhető kültéri akkumulátoros hangjelzőkhöz (JA-111A, 151A), fehér színben, piros fényjelző prizmával. Figyelem!!!! Csak a JA-111A-BASE vagy a JA-151A-BASE hátlappal együtt rendelve teljes.
9.940 Ft + ÁFA (12.624 Ft)
Cikkszám: 7730
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Előlap címezhető kültéri akkumulátoros hangjelzőkhöz (JA-111A, 151A), fehér színben, kék fényjelző prizmával. Figyelem!!!! Csak a JA-111A-BASE vagy a JA-151A-BASE hátlappal együtt rendelve teljes.
9.940 Ft + ÁFA (12.624 Ft)
Cikkszám: 7732
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Teljesítmény PG kimeneti modul egy kapcsolható NO/NC kimenetet szolgáltat, melynek maximális terhelhetősége 8A. A kimenet sorszámának beállítása a modul DIP kapcsolóinak beállításával történik (választható értékek 1 - 32). Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. A modul a JA-190PL univerzális szerelődobozba telepíthető. Nem címezhető (nem foglal el pozíciót a központ memóriájában).
9.940 Ft + ÁFA (12.624 Ft)
Cikkszám: 7799
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
Gépjárműbe telepíthető vezeték nélküli távvezérlő egység, külső elektromos eszközök (kapu, garázsajtó stb.) távirányítású vezérlésére, 868 MHz, 12V vagy 24V tápfeszültség. Felhasználható még lakásriasztó rendszerek pánik jeladójának bármely aktiváló eszközhöz csatlakoztatva.
9.940 Ft + ÁFA (12.624 Ft)
Cikkszám: 7899
Gyártó: JABLOTRON
Rendelésre (ált. 2 héten belül)
Előlap címezhető kültéri akkumulátoros hangjelzőkhöz (JA-111A, 151A), szürke színben, piros fényjelző prizmával. Figyelem!!!! Csak a JA-111A-BASE vagy a JA-151A-BASE hátlappal együtt rendelve teljes.
9.940 Ft + ÁFA (12.624 Ft)
Cikkszám: 7900
Gyártó: JABLOTRON
Rendelésre (ált. 2 héten belül)
Előlap címezhető kültéri akkumulátoros hangjelzőkhöz (JA-111A, 151A), szürke színben, kék fényjelző prizmával. Figyelem!!!! Csak a JA-111A-BASE vagy a JA-151A-BASE hátlappal együtt rendelve teljes.
10.460 Ft + ÁFA (13.284 Ft)
Cikkszám: 7802
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
Vezeték nélküli karra csatolható vagy nyakba akasztható pánikjelző nyomógomb. Ajánlott fő felhasználási területei: orvosi segélyhívás, pánikriasztás aktiválása, de felhasználható külső elektromos berendezések távvezérlésére is. Tápellátását 1 db 3V-os CR 2032 típusú lítium elem (tartozék) biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 50m. Használatához JA-110R modul szükséges, a központban egy memóriahelyet foglal. Környezet elleni védettsége IP 44.
10.460 Ft + ÁFA (13.284 Ft)
Cikkszám: 7837
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
A mozgásérzékelő által vett jel többféle jelanalizáló módszeren esik át, ami segítségével jelentősen lecsökken a hamis riasztás és kiváló érzékenységet biztosít. Ennek köszönhetően egy ténylegesen kisállat védett érzékelő. Rendkívül ellenálló a nem kívánt zavaró jelekkel szemben, mint például a magas frekvenciás interferencia. 
10.978 Ft + ÁFA (13.942 Ft)
Cikkszám: 8469
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
  • A JABLOTRON GS-133 érzékeli valamennyi éghető gáz (földgáz, városi gáz, metán, propán, bután, stb.) és levegő keverékét. Az érzékelő a gáz koncentrációjának két szintjét különbözteti meg, amelyek két fajta módon aktiválhatják a relét. A GS-133 főbb jellemzői: nagy megbízhatóság és érzékenység, kis méret és hosszú élettartam. Az érzékelőt nem robbanásveszélyes telepítési helyeken történő használatra terveztük, mint pl. lakások, családi házak, kereskedelmi létesítmények vagy gázkazán fűtésű kazánházak.
  • Az érzékelő telepítési helyének kiválasztása és a telepítés végrehajtása során kérjük, vegye figyelembe az. MSZ EN 50244 és MSZ EN 60079-29-2 szabványok előírásait
10.980 Ft + ÁFA (13.945 Ft)
Cikkszám: 7806
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
Asztali RFID kártyaolvasó. A kártyaolvasó feladata, hogy lehetővé tegye a rendszerben használatos RFID proximity azonosító Ja-190J kártyák és JA-191J címkék egyszerűsített letárolását. Az olvasó egy USB kábellel csatlakozik az F-Link programot futtató számítógéphez.
11.510 Ft + ÁFA (14.618 Ft)
Cikkszám: 7709
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-110B címezhető akusztikus üvegtörés érzékelő érrzékelési tartománya 9m, tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál.
11.510 Ft + ÁFA (14.618 Ft)
Cikkszám: 7777
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Vezeték nélküli mini mágneses ajtó/ablak nyitásérzékelő. Kényelmesen kis méretének köszönhetően egyaránt alkalmas kereskedelmi és lakókörnyezetben történő felhasználásra. Tápellátását 1 db 3V CR2032 lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 200m. Címezhető, használatához JA-110R modul szükséges, a központban memóriájában egy pozíciót foglal el.
11.510 Ft + ÁFA (14.618 Ft)
Cikkszám: 7778
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Vezeték nélküli mini mágneses ajtó/ablak nyitásérzékelő. Kényelmesen kis méretének köszönhetően egyaránt alkalmas kereskedelmi és lakókörnyezetben történő felhasználásra. Tápellátását 1 db 3V CR2032 lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 200m. Címezhető, használatához JA-110R modul szükséges, a központban memóriájában egy pozíciót foglal el. Barna színű.
11.510 Ft + ÁFA (14.618 Ft)
Cikkszám: 7937
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Vezeték nélküli mini mágneses ajtó/ablak nyitásérzékelő. Kényelmesen kis mérete kiváló érzékelési jellemzőkkel párosul. Feladata a nyílászárók védelme a védett épület belsejében, akkor aktiválódik, amikor a mágnes egység eltávolodik az adóegységtől. Működési jellegétűl függően azonnali vagy késleltetett zóna riasztási jelzést ad. A burkolat megbontásának illetve az érzékelő eltávolításának kísérletét a beépített szabotázsjelző áramkör jelzi. Tápellátását 1 db 3,0V CR123A lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 300m. Címezhető, használatához JA-110R modul szükséges, a központ memóriájában egy pozíciót foglal el.
11.510 Ft + ÁFA (14.618 Ft)
Cikkszám: 7938
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezeték nélküli mini mágneses ajtó/ablak nyitásérzékelő. Kényelmesen kis mérete kiváló érzékelési jellemzőkkel párosul. Feladata a nyílászárók védelme a védett épület belsejében, akkor aktiválódik, amikor a mágnes egység eltávolodik az adóegységtől. Működési jellegétől függően azonnali vagy késleltetett zóna riasztási jelzést ad. A burkolat megbontásának illetve az érzékelő eltávolításának kísérletét a beépített szabotázsjelző áramkör jelzi. Tápellátását 1 db 3,0V CR123A lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 300m. Címezhető, használatához JA-110R modul szükséges, a központ memóriájában egy pozíciót foglal el.
11.510 Ft + ÁFA (14.618 Ft)
Cikkszám: 7951
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Címezhető kültéri hőmérő
12.030 Ft + ÁFA (15.278 Ft)
Cikkszám: 7715
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
A JA-111H-AD TRB modul feladata a rendszer élesítésére/hatástalanítására használatos külső vezérlő eszköz JABLOTRON 100 rendszerbe történő illesztésének megvalósítása. A modul tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál.
12.030 Ft + ÁFA (15.278 Ft)
Cikkszám: 7786
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
Vezeték nélküli rezgés és dőlés érzékelő. Feladata az ajtókon, ablakokon stb. át történő erőszakos behatolási kísérletek érzékelése, dőlésérzékelés szempontjából pedig fixen rögzített objektumok (széfek, műalkotások stb.) elmozdítási kísérleteinek jelzése. Az érzékelő működésének alapja egy digitális kimenettel rendelkező háromtengelyű gyorsulásmérő. Tápellátását 1 db CR-123A típusú 3V/1400mAh lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 200m. Címezhető, használatához JA-110R modul szükséges, a központban memóriájában egy pozíciót foglal el.
12.390 Ft + ÁFA (15.735 Ft)
Cikkszám: 7773
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Vezeték nélküli mágneses ajtó/ablak nyitásérzékelő, feladata a nyílászárók védelme a védett épület belsejében. Két alap működési módja az állapot jelentése, vagy impulzusos jellegű jeladás az érzékelő nyitásakor. Az érzékelő részét képezi két vezetékes zónabemenet is (IN1 és IN2) melyhez opcionálisan külső vezetékes nyitásérzékelő, vízszint érzékelő, vagy redőny nyitás érzékelő (CT-01) csatlakoztatható. A központi egységben két külön memóriacímet foglal el. Tápellátását 1 db AA méretű (LR6) alkáli elem 1.5V / 2400 mAh biztosítja (nem tartozék).
12.390 Ft + ÁFA (15.735 Ft)
Cikkszám: 7774
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezeték nélküli mágneses ajtó/ablak nyitásérzékelő, feladata a nyílászárók védelme a védett épület belsejében. Két alap működési módja az állapot jelentése, vagy impulzusos jellegű jeladás az érzékelő nyitásakor. Az érzékelő részét képezi két vezetékes zónabemenet is (IN1 és IN2) melyhez opcionálisan külső vezetékes nyitásérzékelő, vízszint érzékelő, vagy redőny nyitás érzékelő (CT-01) csatlakoztatható. A központi egységben két külön memóriacímet foglal el. Tápellátását 1 db AA méretű (LR6) alkáli elem 1.5V / 2400 mAh biztosítja (nem tartozék).
12.540 Ft + ÁFA (15.926 Ft)
Cikkszám: 7961
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
A CU-08RF RFID olvasó egység a CU-08 nyomkövető és a Jablotron CA-210x típusú gépjármű riasztók tartozéka. Feladata a gépjármű vezetőjének azonosítása proximity azonosító címke (Jablotron PC-02x és PC-04x) vagy kártya (Jablotron PC-01) használatával.
12.547 Ft + ÁFA (15.935 Ft)
Cikkszám: 8520
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-110A II vezetékes, címezhető beltéri hangjelző a JABLOTRON 100 és 100+ rendszerek jelzőeszköze. Feladata a riasztási, és be-, illetve kilépési késleltetési hangjelzések, figyelmeztető csippantások leadása, PG kimenetek működésének hanggal történő visszajelzése. A hangjelző hangereje 90 dB/m, beépített riasztás hitelesítési funkciót és egy nyomógombot tartalmaz, melynek funkciója programozható. A nyomógomb megnyomása a riasztási jelzést némítja (ugyanakkor megerősíti a személy jelenlétét a helyiségben), vagy pánik riasztás aktiválására is felhasználható (opcionális funkció). A hangjelző tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. A hangjelző címezhető és egy pozíciót foglal el a központ.
12.547 Ft + ÁFA (15.935 Ft)
Cikkszám: 8526
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
JABLOTRON JA-115P címezhető mennyezeti PIR mozgásérzékelő JABLOTRON 100 és JABLOTRON 100+ sorozatú központokhoz. 3.5m szerelési magasságban érzékelési tartománya 360°, 5.5m sugarú kör. Javasoljuk, hogy az érzékelő telepítését bízza a Jablotron Alarms a.s. helyi képviselője, az LDSZ Kft.  által kioktatott és levizsgáztatott telepítőre
12.855 Ft + ÁFA (16.326 Ft)
Cikkszám: 8523-6
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető

JABLOTRON JA-83M vezeték nélküli mini mágneses ajtó és ablak nyitásérzékelő (fehér)

12.990 Ft + ÁFA (16.497 Ft)
Cikkszám: 7702
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
PSTN kommunikátor modul JA-10x központokhoz, CID és szöveges jelentések, hangos riasztási üzenetek céljára.
13.070 Ft + ÁFA (16.599 Ft)
Cikkszám: 7713
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
A JA-110ST címezhető kombinált füst és hőérzékelő feladata a tűz kialakulásának érzékelése a védett épület belsejében. Választható működési módjai: füst és hő, füst vagy hő, csak füst, csak hő érzékelése. Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
13.600 Ft + ÁFA (17.272 Ft)
Cikkszám: 7782
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
A JA-180B vezeték nélküli akusztikus üvegtörés érzékelő feladata az üveg töréshangjának érzékelése a védett területen belül. Az érzékelés jellege szerint az érzékelő észleli az üveg törését kísérő légnyomás változást és hangot, érzékenysége a telepítési környezet ismeretében (érzékelési távolság, üvegfelület mérete) egyszerű módon testre szabható. Az érzékelő kiváló védelmi képességekkel rendelkezik a rádiós és egyéb zavaró jelek ellen, és sima felületre történő telepítésre terveztük. Az érzékelő tápellátását 1 db LS(T)14500 (3.6V / 2.4Ah AA) litium elem biztosítja (nem tartozék).
13.600 Ft + ÁFA (17.272 Ft)
Cikkszám: 7816
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

Az UR-01 univerzális relé számos felhasználási módot kínál és számos beépített funkciót tartalmaz. Felhasználási lehetőségeire nézve nem csak JABLOTRON központokhoz, hanem központi egység nélküli, önálló, mindentől független vezérlési feladatokra is felhasználható okos relé.Kialakítását tekintve DIN sínre történő telepítésre terveztük, a működését szabályozó paraméterek beállítása pedig a fedél alatt elhelyezett DIP kapcsolókkal történik. A relé összesen 8 funkció önálló megvalósítására képes – a szokásos BE/KI kapcsolástól kezdve a szabályos időközönként kiadott impulzusokig. Használata rendkívül felhasználóbarát, ajánljuk minden telepítőnek és az automatikus vezérlések különösebb szakképzettséget nem igénylő megvalósítása iránt érdeklődő felhasználóknak, egyszerű vezérlési feladatok, SMART HOME alkalmazások céljára.

14.120 Ft + ÁFA (17.932 Ft)
Cikkszám: 7785
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Vezeték nélküli mágneses ajtó/ablak nyitásérzékelő. Feladata a nyílászárók védelme a védett épület belsejében, akkor aktiválódik, amikor a mágnes egység eltávolodik az adóegységtől. Működési jellegétűl függően azonnali vagy késleltetett zóna riasztási jelzést ad. A burkolat megbontásának illetve az érzékelő eltávolításának kísérletét a beépített szabotázsjelző áramkör jelzi. Tápellátását 1 db 3,6V AA lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Egy vezetékes bemenetet tartalmaz N.O/N.C. kimenetű külső érzékelő számára. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 300m. Címezhető, használatához JA-110R modul szükséges, a buszon egy pozíciót foglal el.
14.120 Ft + ÁFA (17.932 Ft)
Cikkszám: 7936
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezeték nélküli rejtett mágneses ajtó (ablak) nyitásérzékelő. Feladata a nyílászárók "láthatatlan" védelme, teljes diszkréciót biztosítva a műanyag vagy fa kerettel ellátott ablakok használatakor. Az érzékelő az európai szabvány szerint készült ablakok túlnyomó többségébe gond nélkül telepíthető. Tápellátását 2 db 3V (CR2354) lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 200m. Címezhető, használatához JA-110R modul szükséges, a központban memóriájában egy pozíciót foglal el.
14.120 Ft + ÁFA (17.932 Ft)
Cikkszám: 7954
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
868 MHz kültéri antenna.
14.170 Ft + ÁFA (17.996 Ft)
Cikkszám: 7721
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-111ST címezhető kombinált füst és hőérzékelő feladata a tűz kialakulásának érzékelése a védett épület belsejében. Nem javasoljuk az érzékelő telepítését ipari környezetben. Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában, a tűz jelenlétét beépített hang és fényjelzőivel jelzi a felhasználó számára.
14.640 Ft + ÁFA (18.593 Ft)
Cikkszám: 7737
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
A JA-118N nyolc csatornás kimeneti modul kimeneteket szolgáltat 8 terület állapotának jelzésére, a területek IW/EW jelzéseinek követésére vagy PG kimenet állapotának jelzésére. A panel a JA-190PL multifunkciós szerelődobozba vagy DIN panelre történő telepítésre terveztük. A kimenetek a digitális adatbusztól galvanikusan leválasztottak. A modul működési paraméterei DIP kapcsolóval beállíthatók. Nem címezhetö (nem foglal el memória pozíciót a központ memóriájában).
14.640 Ft + ÁFA (18.593 Ft)
Cikkszám: 7783
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Vezeték nélküli PIR mozgásérzékelő, érzékelési tartománya 12m/110° (alap térlátó lencsével), opcionális lencsék JS-7904 - folyosó, JS-7910 - kisállat védett, JS-7902 - függöny. Az érzékelő azonnali vagy késleltetett működési módra programozható, a jogosulatlan megbontási vagy eltávolítási kísérletek jelzésére szabotázsjelző áramkört tartalmaz. Az érzékelő vezetékes zónabemenetet tartalmaz külső érzékelő szükség szerinti csatlakoztathatósága céljából. Használatához JA-11xR rádiós vevőmodul szükséges, tápellátását 1 db 3,6 / AA méretű lítium elem biztosítja (nem tartozék). Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 300m.
14.640 Ft + ÁFA (18.593 Ft)
Cikkszám: 7959
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
JABLOTRON PLV-CP-L, tartalék ház
14.640 Ft + ÁFA (18.593 Ft)
Cikkszám: 8392
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
JABLOTRON BAT-80A SAFT, 6V/12.5 Ah Lítium elem JA-80A és JA-180A hangjelzőbe
14.910 Ft + ÁFA (18.936 Ft)
Cikkszám: 7945
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
A JA-120N modul feladata az elektromos ajtózárak tápellátása és vezérlése a JABLOTRON 100 rendszer adatbuszának felhasználásával. A modul saját belső akkumulátorokat is tartalmaz, melyeknek feladata az ajtózár nyitásakor fellépő áram impulzushoz szükséges energiatöbblet biztosítása. A JA-120N használatával elkerülhetők mindazok a problémákat, melyek az ajtózár külső megtáplálásához szükséges tápegység telepítése során egyébként fellépnének. A modul a központi egység egy PG kimenetével vagy az IN bemenetre csatlakoztatott nyomógombbal aktiválható, a területek vezérlésével összehangoltan opcionálisan letiltható. A modul címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
15.160 Ft + ÁFA (19.253 Ft)
Cikkszám: 7733
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
Teljesítmény PG kimeneti modul DIN sínes szerelés kialakítású, egy kapcsolható NO/NC kimenetet szolgáltat, melynek maximális terhelhetősége 8A. Felhasználható világítótestek, szellőzőrendszerek stb. vezérléséhez. Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. Nem címezhető (nem foglal el pozíciót a központ memóriájában).
15.170 Ft + ÁFA (19.266 Ft)
Cikkszám: 7705
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

A JA-112 címezhető RFID azonosító modult és egy JA-192E vezérlő szegmenset tartalmaz. Egy olvasó egységhez további 19, összesen maximum 20 db JA-192E szegmens csatlakoztatható. Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. A hálózati tápfeszültség kiesésének idejére beépített energiatakarékossági funkciót tartalmaz. Az azonosító modul címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.

15.690 Ft + ÁFA (19.926 Ft)
Cikkszám: 7815
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
Vezeték nélküli PG kimeneti visszajelző modul, mely NO/NC kimenetet szolgáltat, melynek terhelhetősége 1A/24V DC. A kimenet a központ kiválasztott PG kimenetének (választható értékek 1 - 32) állapotát másolja. A követni kívánt PG kimenet kiválasztása a modul nyomtatott áramköri lapján található 5 DIP kapcsoló beállításával történik. A modul tápfeszültség igénye 12-24V DC, a kimeneti relé maximális terhelhetősége 1A/30V DC. Nem címezhető (nem foglal el pozíciót a központ memóriájában).
16.206 Ft + ÁFA (20.582 Ft)
Cikkszám: 7948
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Multifunkcionális elektronikus hőmérő
16.210 Ft + ÁFA (20.587 Ft)
Cikkszám: 7723
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
8 bemenetű címzőmodul kimondottan vezetékes nyitásérzékelők számára. A modul a JA-190PL univerzális szerelődobozba (vagy egy KU-68 fali szerelődobozba) telepíthető.
16.210 Ft + ÁFA (20.587 Ft)
Cikkszám: 7814
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Vezeték nélküli teljesítmény PG kimeneti modul, mely NO/NC kimenetet szolgáltat, melynek terhelhetősége 16A/230V AC. A kimenet a központ kiválasztott PG kimenetének (választható értékek 1 - 32) állapotát másolja. A követni kívánt PG kimenet kiválasztása a modul nyomtatott áramköri lapján található 5 DIP kapcsoló beállításával történik. A modul tápellátását a 230V-os hálózatból nyeri, a kimeneti relé maximális terhelhetősége 16A/230V. Nem címezhető (nem foglal el pozíciót a központ memóriájában).
16.240 Ft + ÁFA (20.625 Ft)
Cikkszám: 8650
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
A JABLOTRON JB-150N-HEAD vezeték nélküli radiátor szelep vezérlő készülék feladata a radiátor vagy padlófűtés manuális vezérlő szelepének elforgatása a helyiség hőmérsékletének közvetlen szabályozása céljából. A szelep vezérlő a JA-1x0TP termosztátok kiegészítő beavatkozó eszköze, és a termosztáttal együtt alkalmazva kiválóan alkalmas a JABLOTRON 100 és JABLOTRON 100+ rendszerek egyszerű zónavezérlési feladatainak ellátására.
16.730 Ft + ÁFA (21.247 Ft)
Cikkszám: 7724
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Címezhető kombinált PIR mozgás és Üvegtörés érzékelő. Az érzékelő két egymást követő memória címet foglal el a rendszer memóriájában. A PIR érzékelő az emberi test mozgását érzékeli a védett térben, az üvegtörés érzékelő észleli a légnyomás mikroméretű változásait és az üveg töréshangját.
16.730 Ft + ÁFA (21.247 Ft)
Cikkszám: 7727
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
A címezhető kültéri akkumulátoros hangjelző hátlapja, a hangjelző elektronikai részegységeivel szerelve. Feladata a riasztási hangjelzések külső térben, figyelmeztető, figyelemfelhívó céllal történő leadása, de egyúttal a rendszer elsődleges szabotázsérzékelő eszköze is. Beépített készenléti akkumulátort tartalmaz, mely szünetmentesíti a hangjelző működését abban az esetben, ha a vezetékes tápellátás megszakadna.Figyelem!!!! Csak a JA-1X1A-C-XX külső fedőlappal együtt rendelve teljes.
16.730 Ft + ÁFA (21.247 Ft)
Cikkszám: 7952
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezeték nélküli kültéri hőmérő
16.945 Ft + ÁFA (21.520 Ft)
Cikkszám: 8523-1
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
JA-85P vezeték nélküli miniatűr PIR mozgásérzékelő JABLOTRON 80 OASiS rendszerű központokhoz
16.945 Ft + ÁFA (21.520 Ft)
Cikkszám: 8523-14
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető

JABLOTRON JA-82R rádiós vevőmodul JABLOTRON 80 OASiS rendszerű központokhoz

17.252 Ft + ÁFA (21.910 Ft)
Cikkszám: 8655
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető

A JA-114Z 4 portos Ethernet switch feladata helyi LAN hálózat egyszerű és gyors bővítési lehetőségének megvalósítása. Nagyteljesítményű PoE portokat tartalmaz, melyek egy kábelen át képesek biztosítani a JABLOTRON IP kamerák adatforgalmát és tápellátását. A switch támogatja a 10 Mbps és 100 Mbps adatátviteli sebességet. 

17.260 Ft + ÁFA (21.920 Ft)
Cikkszám: 7788
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Vezeték nélküli mini PIR mozgásérzékelő, kisebb helységekben vagy gépjárművekben történő alkalmazásra, falra vagy mennyezetre történő telepítéssel. 5m/360° érzékelési tartomány, tápellátását 1db 3,6V AA lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Használatához JA-110R modul szükséges, a központban egy memóriahelyet foglal. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 100m.
17.460 Ft + ÁFA (22.174 Ft)
Cikkszám: 7775
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Vezeték nélküli PIR mozgásérzékelő, érzékelési tartománya 12m/110° (alap térlátó lencsével), opcionális lencsék JS-7904 - folyosó, JS-7910 - kisállat védett, JS-7902 - függöny. Az érzékelő azonnali vagy késleltetett működési módra programozható, a jogosulatlan megbontási vagy eltávolítási kísérletek jelzésére szabotázsjelző áramkört tartalmaz. Használatához JA-110R modul szükséges, tápellátását 2 db 1,5V/AA alkáli elem biztosítja (nem tartozék). Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 200m. Címezhető, a központ memóriájában egy pozíciót foglal el.
17.774 Ft + ÁFA (22.573 Ft)
Cikkszám: 8530
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
A JABLOTRON JA-152P két irányú kommunikációra képes, vezeték nélküli beltéri PIR mozgásérzékelő kizárólag JABLOTRON 100+ sorozatú központokkal történő használatra, (fehér lencsés változat). DesignLine formatervezésű kialakítása már a JABLOTRON eszközök új megjelenési formáját tükrözi. Feladata az emberi test mozgásának érzékelése a védett épületek belsejében. Érzékelési tartománya 90°/12m. A beeső fehér fény ellen a szabványban rögzített normál szintű védelmet (legfeljebb 6000 lux-ig) biztosítja, Téves riasztásokkal szembeni ellenálló képessége két szinten állítható. Az érzékelő egy pozíciót foglal el a központ memóriájában, továbbá működésének alapfeltétele, hogy a rendszer tartalmazzon legalább egy JA-11xR rádiós vevőmodult. Falra vagy mennyezetre történő telepítés megkönnyítése érdekében az érzékelő kiegészíthető a JA-191PL fali tartóelemmel (mely saját szabotázskapcsolót is tartalmaz) vagy gipszkarton falakra történő telepítéshez a JA-193PL süllyesztett fali tartóval, melyhez különféle színű szerelőkeretek is választhatók.
17.780 Ft + ÁFA (22.581 Ft)
Cikkszám: 7779
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
A JA-151P-WW (fehér lencsés változat) vezeték nélküli mozgásérzékelő, melynek kialakítása már a JABLOTRON eszközök új megjelenési formáját tükrözi. Feladata az emberi test mozgásánek érzékelése a védett épületek belsejében. Érzékelési tartománya 90 ° / 10 m. Téves riasztásokkal szembeni ellenálló képessége két szinten állítható. Az érzékelő működése impulzusos jellegű, vagyis csak aktiválásakor küld jelentést a központi egységnek, a központi egységgel vezeték nélkül kommunikál és tápellátását 2 db AA méretű alkáli elem (LR6) 1.5 V 2400 mAh biztosítja (nem tartozék). Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában. A falra vagy mennyezetre történő telepítés megkönnyítése érdekében az érzékelő kiegészíthető a JA-191PL fali tartóelemmel (mely saját szabotázskapcsolót is tartalmaz) vagy gipszkarton falakra történő telepítéshez a JA-193PL süllyesztett fali tartóval, melyhez különféle színű szerelőkeretek is választhatók.
17.780 Ft + ÁFA (22.581 Ft)
Cikkszám: 7787
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Vezeték nélküli mini akusztikus üvegtörés érzékelő, kisebb helységekben vagy gépjárművekben történő alkalmazásra. Érzékelési tartománya 9m, tápellátását 1db 3,6V AA lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Duál érzékelési módjának köszönhetően az érzékelő észleli az üveg törését kísérő légnyomás változást és hangot. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 100m. Használatához JA-110R modul szükséges, a központban memóriájában egy pozíciót foglal el.
17.830 Ft + ÁFA (22.644 Ft)
Cikkszám: 7776
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
Vezeték nélküli kombinált füst és hőérzékelő, melynek feladata a tűz kialakulásának érzékelése a védett épület belsejében. Választható működési módjai: füst és hő, füst vagy hő, csak füst, csak hő érzékelése. Riasztási memória funkciójának köszönhetően a visszajelző LED az érzékelő aktiválását követően folyamatosan bekapcsolva marad, lehetőséget adva a riasztást kiváltó érzékelő könnyű azonosítására. Használatához JA-110R modul szükséges, tápellátását 3 db 1,5V/AA alkáli elem biztosítja (nem tartozék). Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 300m. Címezhető, a központ memóriájában egy pozíciót foglal el.
17.982 Ft + ÁFA (22.837 Ft)
Cikkszám: 8528
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
A JABLOTRON JA-150P PET vezeték nélküli PIR mozgásérzékelő, a JA-150P érzékelő fejlesztett változata. Érzékelési tartománya 12m/90°, beépített kisállatvédelmi funkciót (25kg-os és 40cm magas) tartalmaz.  Címezhető, a központ memóriájában egy pozíciót foglal el. Az érzékelő a JABLOTRON 100 és JABLOTRON 100+ sorozatú hibrid, okos, „SMART HOME” funkciókkal is rendelkező riasztóközpontokhoz köthető be.
18.297 Ft + ÁFA (23.237 Ft)
Cikkszám: 8529
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
A JABLOTRON JA-152P (G) két irányú kommunikációra képes, vezeték nélküli beltéri PIR mozgásérzékelő kizárólag JABLOTRON 100+ sorozatú központokkal történő használatra, (szürke lencsés változat). DesignLine formatervezésű kialakítása már a JABLOTRON eszközök új megjelenési formáját tükrözi. Feladata az emberi test mozgásának érzékelése a védett épületek belsejében. Érzékelési tartománya 90°/12m. Emelt szintű védelmet nyújt a beeső fehér fény ellen, jóval a szabvány által meghatározott határérték felett - akár 10 000 Lux-ig. Téves riasztásokkal szembeni ellenálló képessége két szinten állítható. Az érzékelő egy pozíciót foglal el a központ memóriájában, továbbá működésének alapfeltétele, hogy a rendszer tartalmazzon legalább egy JA-11xR rádiós vevőmodult. Falra vagy mennyezetre történő telepítés megkönnyítése érdekében az érzékelő kiegészíthető a JA-191PL fali tartóelemmel (mely saját szabotázskapcsolót is tartalmaz) vagy gipszkarton falakra történő telepítéshez a JA-193PL süllyesztett fali tartóval, melyhez különféle színű szerelőkeretek is választhatók.
18.300 Ft + ÁFA (23.241 Ft)
Cikkszám: 7781
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
A JA-151P-WG (szürke lencsés változat) vezeték nélküli mozgásérzékelő, melynek kialakítása már a JABLOTRON eszközök új megjelenési formáját tükrözi. Feladata az emberi test mozgásának érzékelése a védett épületek belsejében. Érzékelési tartománya 90 ° / 8 m. Az érzékelőnek riasztási jel leadása nélkül képes maximum 7.000 Lux erősségű fehér fényű megvilágítás elviselésére. Hogy ezt az elvárt paramétert teljesíteni tudja, az érzékelő elem felületét egy kiegészítő szűrőréteggel láttuk el, és az érzékelő lencséjének színét fehérről szürkére változtattuk. Ezekkel a változtatásokkal azt a célt kívántuk elérni, hogy a fény spektrumából kiszűrjük a nemkívánatos hullámhosszú összetevőket. Az érzékelő működése impulzusos jellegű, vagyis csak aktiválásakor küld jelentést a központi egységnek, a központi egységgel vezeték nélkül kommunikál és tápellátását 2 db AA méretű alkáli elem (LR6) 1.5 V 2400 mAh biztosítja (nem tartozék). Az érzékelő címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában. A falra vagy mennyezetre történő telepítés megkönnyítése érdekében az érzékelő kiegészíthető a JA-191PL fali tartóelemmel (mely saját szabotázskapcsolót is tartalmaz) vagy gipszkarton falakra történő telepítéshez a JA-193PL süllyesztett fali tartóval, melyhez különféle színű szerelőkeretek is választhatók.
18.300 Ft + ÁFA (23.241 Ft)
Cikkszám: 7789
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
Két irányú vezeték nélküli beltéri hangjelző, melynek feladata a riasztási, be-, illetve kilépési késleltetési hangjelzések, és egyéb, a rendszer működését kísérő hangjelzések leadása. A hangjelző egy nyomógombot tartalmaz, melynek funkciója programozható. A modul tápellátását a 230V-os tápfeszültség hálózatból nyeri. A hangjelző címezhető, használatához JA-110R modul szükséges, a központ memóriájában egy pozíciót foglal el.
18.300 Ft + ÁFA (23.241 Ft)
Cikkszám: 7844
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron

TD-110 automatikus telefonhívó modul 1 szöveges üzenet akár 4 telefonszámra történő továbbításához. Takarékos megoldás egyszerű kommunikációs eszköze sokoldalú célokra, amikor az üzenet fontos, de szempont a megfelelő ár/érték arány is.

18.820 Ft + ÁFA (23.901 Ft)
Cikkszám: 7725
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Címezhető kombinált PIR és Mikrohullámú mozgás érzékelő. Az érzékelő a hagyományos PIR érzékelőkkel megegyező módon működik, azonban, ha a PIR érzékelő mozgást érzékel, bekapcsolja a vele egy házba épített mikrohullámú radart, amely megerősíti, vagy elutasítja a PIR riasztási jelzését. Az érzékelő csak akkor küld riasztási jelzést a központnak, ha a PIR jelzését az MW rész is megerősítette.
18.820 Ft + ÁFA (23.901 Ft)
Cikkszám: 7791
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
A JA-162A vezeték nélküli, hálózati csatlakozó aljzatba helyezhető hangjelző feladata a riasztási jelzések hallhatóvá tétele a védett épület belső terében. A hangjelző felhasználható más jelzések (pl. PG kimenetek működése, belépés/kilépési hangjelzés, belépésjelzés) hangjelzéseinek leadására is. A hangjelző nyomógombjának megnyomásával a riasztási jelzés némítható, vagy segélyhívás indítható (beállítás szerint). A hangjelző a tápfeszültség kimaradásának idejére beépített akkumulátort tartalmaz. A beépített szabotázs érzékelő észleli, ha a hangjelzőt eltávolítják a csatlakozó aljzatból. A hangjelző címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
19.350 Ft + ÁFA (24.575 Ft)
Cikkszám: 7707
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
A JA-113E címezhető kezelőegység, mely billentyűzetet, RFID azonosító modult és egy JA-192E vezérlő szegmenset tartalmaz. Egy kezelőegységhez további 19, összesen maximum 20 db JA-192E szegmens csatlakoztatható. Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. A hálózati tápfeszültség kiesésének idejére beépített energiatakarékossági funkciót tartalmaz. Az azonosító modul címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
19.350 Ft + ÁFA (24.575 Ft)
Cikkszám: 7818
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Az AC-160-C multifunkcionális teljesítmény relé a JABLOTRON 100 és 100+ rendszerek két irányban kommunikáló beavatkozó eszköze. A központ memóriájában történő letárolás után a relé követi a központ PG kimeneteinek állapotváltozásait, egy kapcsolt relés kimenetet szolgáltat galvanikus leválasztással, 230V/16A terhelhetőséggel. A relé telepíthető önálló működési módra is, ebben az esetben a relé a memóriájába letárolt JA-15x sorozatú vezeték nélküli eszközöktől érkező jelzéseket követi 5 különféle működési módban. Ezek: ALAPBEÁLLÍTÁS, amikor követi a letárolt eszköz állapotváltozásait, IMPULZUS, ÁTKAPCSOLÁS, KIKAPCSOLÁS és TILTÁS. A központ memóriájában egy memóriahelyet foglal el.
19.350 Ft + ÁFA (24.575 Ft)
Cikkszám: 7820
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
Címezhető beltéri termosztát
20.920 Ft + ÁFA (26.568 Ft)
Cikkszám: 7817
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron

Az AC-160-DIN multifunkcionális teljesítmény relé a JABLOTRON 100 és 100+ rendszerek két irányban kommunikáló beavatkozó eszköze. A központ memóriájában történő letárolás után a relé követi a központ PG kimeneteinek állapotváltozásait, egy kapcsolt relés kimenetet szolgáltat galvanikus leválasztással, 230V/16A terhelhetőséggel. A relé telepíthető önálló működési módra is, ebben az esetben a relé a memóriájába letárolt JA-15x sorozatú vezeték nélküli eszközöktől érkező jelzéseket követi 5 különféle működési módban. Ezek: ALAPBEÁLLÍTÁS, amikor követi a letárolt eszköz állapotváltozásait, IMPULZUS, ÁTKAPCSOLÁS, KIKAPCSOLÁS és TILTÁS. A relé az előlapon található kézi nyomógomb segítségével közvetlenül is v ezérelhető. Lehetőség van a relé firmware programjának USB porton át történő frissítésére. A központ memóriájában egy memóriahelyet foglal el.

21.440 Ft + ÁFA (27.229 Ft)
Cikkszám: 7901
Gyártó: JABLOTRON
Rendelésre (ált. 2 héten belül)
Előlap címezhető kültéri akkumulátoros hangjelzőkhöz (JA-111A, 151A), rozsdamentes acél, piros fényjelző prizmával. Figyelem!!!! Csak a JA-111A-BASE vagy a JA-151A-BASE hátlappal együtt rendelve teljes.
21.440 Ft + ÁFA (27.229 Ft)
Cikkszám: 7902
Gyártó: JABLOTRON
Rendelésre (ált. 2 héten belül)
Előlap címezhető kültéri akkumulátoros hangjelzőkhöz (JA-111A, 151A), rozsdamentes acél, piros fényjelző prizmával. Figyelem!!!! Csak a JA-111A-BASE vagy a JA-151A-BASE hátlappal együtt rendelve teljes.
21.440 Ft + ÁFA (27.229 Ft)
Cikkszám: 7942
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezeték nélküli optikai füst és hőérzékelő beépített hang és fényjelzővel, ön-teszt funkcióval. Használatához JA-110R modul szükséges, tápellátását 1 db 1,5V AA tartós alkáli elem (nem tartozék) biztosítja. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 100m.
21.700 Ft + ÁFA (27.559 Ft)
Cikkszám: 7935
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezeték nélküli PIR/MW mozgásérzékelő, érzékelési tartománya 12m/120°. A kombinált érzékelési technológiának köszönhetően az érzékelő igen ellenálló a téves riasztásokat kiváltó jelzésekkel szemben. Működési logikáját tekintve, amikor a PIR érzékelő mozgást érzékel, a mikrohullámú érzékelő bekapcsol, és hitelesíti (vagy elutasítja) a PIR érzékelő riasztási jelzését. Az érzékelő riasztási jelzést csak akkor ad le, ha mind a PIR, mind az MW érzékelő rész megerősítette a behatolás tényét. A PIR érzékelőhöz opcionális lencsék (JS-7904 - folyosó, JS-7910 - kisállat védett, JS-7902 - függöny) választhatók. Használatához JA-110R modul szükséges, a központban egy memóriahelyet foglal. Tápellátását 1 db 3,6V-os AA LS(T)14500 lítium elemek biztosítja (nem tartozék). Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 300m.
22.480 Ft + ÁFA (28.550 Ft)
Cikkszám: 7784
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
Vezeték nélküli kombinált PIR/ÜT érzékelő, 12m/120° PIR (alap térlátó lencsével), 9m akusztikus üvegtörés érzékelési tartománnyal. Az egyes érzékelőket egyenként kell letárolni a központ memóriájában. A duál technológiás üvegtörés érzékelési technológiának köszönhetően az érzékelő észleli az üveg törését kísérő hangot és légynomás változásokat. Használatához JA-110R modul szükséges, a központban két memóriahelyet foglal. Tápellátását 1 db 3,6V / AA (PIR érzékelő) és 1 db 3,6V / 1/2AA (ÜT érzékelő) méretű lítium elem biztosítja (nem tartozék). Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 300m.
22.540 Ft + ÁFA (28.626 Ft)
Cikkszám: 7780
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezeték nélküli kombinált füst és hőérzékelő, melynek feladata a tűz kialakulásának érzékelése a védett épület, lakókocsi vagy mobil ház belsejében. Nem javasoljuk az érzékelő telepítését ipari környezetben. A JA-151ST érzékelő a szabványos 868 MHz frekvencián, vezeték nélküli módon kommunikál a vevőegységével, tápellátását 3 db AA 1.5 V/2.4 Ah tartós alkáli elem (nem tartozék) biztosítja. Az érzékelő a tűz jelenlétét beépített hang és fényjelzőivel jelzi a felhasználó számára. A JA-151ST két, egymástól független működésű érzékelőt - egy optikai füst és egy fix hőérzékelőt - tartalmaz.
23.002 Ft + ÁFA (29.213 Ft)
Cikkszám: 8527
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
A JA-152A vezeték nélküli beltéri hangjelző a JABLOTRON 100+ rendszer része. A központi egységgel két irányú kommunikációra képes. Feladata a riasztási jelzések leadása az épületek belsejében oly módon, hogy a különböző jelzések egymástól megkülönböztethetők legyenek. Felhasználható továbbá más jellegű hangjelzések leadására is, mint például a PG kimenetek, belépési/kilépési késleltetés és ajtócsengő funkció.
23.530 Ft + ÁFA (29.883 Ft)
Cikkszám: 7706
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 2 db raktáron
A JA-114E címezhető kezelőegység, mely nagy méretű LCD kijelzőt, billentyűzetet, RFID azonosító modult és egy JA-192E vezérlő szegmenset tartalmaz. Egy kezelőegységhez további 19, összesen maximum 20 db JA-192E szegmens csatlakoztatható. Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. A hálózati tápfeszültség kiesésének idejére beépített energiatakarékossági funkciót tartalmaz. Az azonosító modul címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
23.530 Ft + ÁFA (29.883 Ft)
Cikkszám: 7939
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
Vezeték nélküli ikerzónás, kisállat védett PIR mozgásérzékelő, érzékelési tartománya 120°/12m, tápellátását 1db 3,6V AA lítium elem (nem tartozék) biztosítja. Használatához JA-110R modul szükséges, a központban egy memóriahelyet foglal. Rádiókommunikációs frekvenciája 868 MHz, hatótávolsága 300m. Ajánlott telepítési magasság 120cm a padlószint felett.
23.740 Ft + ÁFA (30.150 Ft)
Cikkszám: 7764
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 4 db raktáron
A JA-152E vezeték nélküli RFID azonosító modult és egy JA-192E vezérlő szegmenset tartalmaz. Egy olvasó egységhez további 19, összesen maximum 20 db JA-192E szegmens csatlakoztatható. Tápellátását 2 db 1.5V/ 2400 mAh, AA méretű (LR6) tartós alkáli elem biztosítja, a központi egységgel a Jablotron titkosított rádiókommunikációs protokolljának használatával kommunikál. Az olvasó egység címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában.
23.957 Ft + ÁFA (30.425 Ft)
Cikkszám: 8523-7
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető

JABLOTRON JA-81E vezetékes kezelőegység beépített proximity olvasóegységgel

24.541 Ft + ÁFA (31.167 Ft)
Cikkszám: 8523-3
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezetékes kültéri kezelőegység beépített proximity olvasóegységgel. Csak a JABLOTRON WJ-80 interfész egységgel együtt használható.
24.580 Ft + ÁFA (31.217 Ft)
Cikkszám: 7926
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
A JA-150EM-DIN modul feladata, hogy az elektromos rendszer DIN sínjére telepítve megjelenítse a felhasználási hely energiaellátását felügyelő fogyasztásmérő impulzus kimenete által szolgáltatott adatokat. A mért értékeket azután a felhasználó a MyJABLOTRON Web Ügyfélkapu felhasználói felületén tekintheti meg. A modul beépített rádiós adóegységet tartalmaz, amelynek használatával a fogyasztásmérőtől kapott adatokat vezeték nélküli kommunikáció útján továbbítja a központi egységnek, amely továbbítja azt a Web Ügyfélkapu számára. Az impulzus konverter tápellátását közvetlenül a 230V-os hálózatból nyeri, és galvanikusan leválasztott, 4kV védettségű áramköröket tartalmaz. A konverter egy SO fogyasztásmérő szabványos impulzus kimenetéhez történő csatlakoztatására terveztük. A modul két díjszabást képes megkülönböztetni (vagyis rácsatlakoztatható a terheléselosztó rendszer tarifaváltó vonalára). Tartalmaz továbbá egy független bemenetet, mely felhasználható például a villanyóra szekrény kinyitásának érzékelésére.
25.100 Ft + ÁFA (31.877 Ft)
Cikkszám: 7854
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron

A JA-122E kültéri RFID olvasó a JABLOTRON 100 rendszer része. Az eszköz egy PG kimenet aktiválására használható, mely egy azonosító kártya vagy címke olvastatásával lehetővé teszi az elektromos zárral vagy biztonsági rendszer által védett területhez történő hozzáférést.

25.100 Ft + ÁFA (31.877 Ft)
Cikkszám: 7943
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Két irányú, vezeték nélküli, kültéri akkumulátoros hangjelző, melynek feladata a riasztási hangjelzések leadása. A hangjelző hangereje 112 dB/m, környezet elleni védettsége IP 34D. Tápellátását 1db 6 V, 11 Ah, BAT-80 típusú elemcsomagból nyeri, mely nem a szirénacsomag része, külön rendelendő!
25.410 Ft + ÁFA (32.271 Ft)
Cikkszám: 8071
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
Teszter akusztikus üvegtörés érzékelőkhöz
25.620 Ft + ÁFA (32.537 Ft)
Cikkszám: 7722
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

A JA-116H modul a JABLOTRON 100 rendszer része. Feladata 16 külső, kontaktus kimenetű érzékelő (pl. PIR mozgásérzékelő) jelének fogadása és tápellátásának biztosítása. A modul telepíthető közvetlenül a JA-106K sorozatú központok dobozába, de a JA-194PL közepes méretű, többcélú szerelődobozba is. A JA-100K és JA-101K központok dobozába közvetlenül nem telepíthető. A modul 16 memóriapozíciót foglal el a központ memóriájában. A gyártó a termékre 5 év szervízgaranciát ad. MABISZ ajánlással rendelkezik.

25.620 Ft + ÁFA (32.537 Ft)
Cikkszám: 7736
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 1 db raktáron
JA-114HN címezhető négy bemenetű és négy kimenetű bővítő modul
25.710 Ft + ÁFA (32.652 Ft)
Cikkszám: 8523-12
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető

Vezeték nélküli kombinált PIR+MW mozgásérzékelő JABLOTRON 80 OASiS rendszerű központokhoz

26.140 Ft + ÁFA (33.198 Ft)
Cikkszám: 7704
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

A JA-110E címezhető kezelőegység, mely nagy méretű LCD kijelzőt, billentyűzetet, RFID azonosító modult tartalmaz. Feladata a központi egység vezérlése és aktuális állapotának visszajelzése. A kezelőegység tartalmaz egy külső zónabemenetet, melyhez vezetékes nyitásérzékelő csatlakoztatható. Tápellátását az adatbuszról nyeri és a központtal is az adatbuszon keresztül kommunikál. A kezelőegység címezhető és egy pozíciót foglal el a központ memóriájában. 

26.140 Ft + ÁFA (33.198 Ft)
Cikkszám: 7790
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron

Feladata a riasztási hangjelzéseknek, a rendszer egyéb figyelmeztető hangjelzéseinek leadása a védett objektumon kívül, illetve a PG kimenetek működésének hanggal történő visszajelzése. A központ memóriájában egy memóriacímet foglal el. Kizárólag a JA-100 sorozatú hibrid riasztóközpontokkal használható, amennyiben azok rádiós modullal rendelkeznek. Tápellátását egy 12V DC feszültségű adapterről nyeri, áramszünet esetén a a az akkumulátora biztosítja a működését. Az ár mindkettőt tartalmazza.
Figyelem!!! Csak a JA-1X1A-C-xx előlap valamelyik változatával együtt teljes!


5 év garancia – kivéve az akku. MABISZ minősítés.

26.140 Ft + ÁFA (33.198 Ft)
Cikkszám: 7792
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-163A-BASE-RB hangjelző a JABLOTRON 100 rendszer része. Feladata riasztási és információs jelzések leadása kültéri területen. A hangjelző tápellátását kizárólag saját lítium eleme biztosítja, külső tápfeszültség bevezetése nélkül. A sziréna három alkotóelemből áll össze, ezek: a JA-163A-BASE-RB hátlap az elektronikus komponensekkel, a tápellátását biztosító BAT-100A lithium elemcsomag, valamint a JA-1X1A-C-xx sorozatú előlap. Az előlapok többféle színben és kivitelben választhatók. A JA-163A hangjelző komponensei külön rendelendők, ennek oka a fedelek széles választéka, illetve az elemek szállításával és tárolásával kapcsolatos környezetvédelmi szabályozás.
26.662 Ft + ÁFA (33.861 Ft)
Cikkszám: 7999
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron

A JA-111A-KIT vezetékes, címezhető kültéri hangjelző a JABLOTRON 100 és 100+ rendszerek jelzőeszköze. A készletcsomag tartalmazza a JA-111A-BASE-RB hátlapot a sziréna elektronikus alkatrészeivel és a szünetmentes működést biztosító BAT-4V8 NiCD akkumulátorral, valamint a JA-1X1A-C-WH-B fehér színű előlapot a kék színű fényjelző prizmával. Feladata a riasztási jelzések külső térben, figyelmeztető, figyelemfelhívó céllal történő leadása, de egyúttal a rendszer elsődleges szabotázsérzékelő eszköze is. A központ memóriájában egy memóriacímet foglal el. Kizárólag a JABLOTRON JA-100 és JA-100+ sorozatú hibrid központokkal használható.

5 év garancia – kivéve az akku. MABISZ minősítés.

27.190 Ft + ÁFA (34.531 Ft)
Cikkszám: 7819
Gyártó: JABLOTRON
Utolsó 3 db raktáron
Vezeték nélküli termosztát JABLOTRON JA-100 rendszerekhez
27.710 Ft + ÁFA (35.192 Ft)
Cikkszám: 7855
Gyártó: JABLOTRON
Raktáron
A JA-123E címezhető kültéri proximity kezelőegység feladata egy PG kimenet aktiválása, melynek segítségével vezérelhető például egy ajtó elektromos zárja. Tápellátását a központ adatbuszából nyeri, működési hőmérséklettartomány -25°C-tól +60 °C-ig.
28.631 Ft + ÁFA (36.361 Ft)
Cikkszám: 8523-2
Gyártó: JABLOTRON
Nincs raktáron - rendelhető
Vezetékes kültéri kezelőegység beépített proximity olvasóegységgel. Csak a JABLOTRON WJ-80 interfész egységgel együtt használható.